Jó rég nem írtam...

Jó ideje nem írtam a blogra, aminek nemes egyszerűséggel az volt az oka, hogy el vagyok/vagyunk havazva, mint szinte mindenki az építőipar területén. Próbálok a jövőben egy kicsit több információt/tapasztalatot összeszedni, megosztani.

merleg.jpg

Ami jó hír történt, hogy megérkeztek a pénzügyi zárások, mérlegek, így egy kicsit kézenfoghatóvá vált, a kollégáim és az én ügyködésem eredménye is.

2018-nak úgy lendültünk neki, hogy nagyságrendileg 160 millió forintos biztos veszteséget könyvelhet el a tevékenység. Ennek okáról/okairól már írtam, és még írni is fogok. Amit nem kis fegyvertényként leírhatunk, hogy a vége megállt 114 milliónál. Tehát 46 millió forintot sikerült megfognunk. Ami persze roppant távol áll attól, hogy jónak nevezhessünk, de legalább javuló tendencia.

Előreláthatóan a 2019-es évet még mindig veszteséggel fogjuk zárni. De ez benne marad a 25-30 milliós tartományban olyan 750 milliós árbevételnél. Viszont a 2019-es évben kiépítettünk egy olyan kapcsolatrendszert, amire bátran támaszkodhatunk, illetve olyan megrendelésállománnyal rendelkezünk amire már nyereségesként tekinthetünk. Így a 2020-as év már pozitív mérleggel kecsegtet.